Akik minket választottak



www.kraniczepiteszet.hu Kránicz Zoltán
Egy ideje már terveztem, hogy honlapot készíttetek a vállalkozásomnak, s amikor a kezembe került a WebStarter szórólapja, gondoltam, kipróbálom. Úgy érzem, jól jártam: gördülékeny volt a kapcsolattartás, s rövid idő alatt elkészült a weboldal.
Bár nekem időbe telt összeszednem a referenciaanyagokat, fotókat, az első gondolattól a megvalósításig mindössze két hét telt el. Hatalmas a verseny a piacon, s a saját honlap megbízhatóságot, komolyságot sugall; egyfajta bemutatkozó anyag, amit „letehetek” az ügyfelek elé. Ahol lehet – például a névjegykártyákon – közzéteszem a webcímünket, így a leendő megrendelőink előre tájékozódhatnak a cégünkről, az elért eredményeinkről, s természetesen megnézhetik az általunk tervezett, kivitelezett házakat is.


www.paninopekaru.hu Kószó Zsolt
Maximálisan meg vagyok elégedve a WebStarterrel, annak ellenére, hogy nem sikerült mindig olyan gyorsan reagálnunk a dolgokra, kérdésekre,  ahogy szerettünk volna. Éppen akkor vállalkoztam a saját honlap elkészíttetésére, amikor egy új üzlet nyitása előtt álltunk, s az ezzel járó tennivalók, kötelezettségek lefoglalták az energiáinkat. Ezért is vagyok különösen hálás, hogy rugalmas hozzáállással találkoztam, s fentiek ellenére kifejezetten kellemes volt az együttműködés. Amikor pedig sikerült kitalálni, mi kerüljön a honlapra, s összeszedtük a szükséges információkat is hozzá, alig 3-4 napba telt, mire eljutottunk a „végkifejletig”. Az, hogy az interneten is jelen vagyunk, egyfajta reklám a cégnek, ami vásárlókat hozhat, hiszen lesznek, akik éppen a weboldalon keresztül találják majd meg az üzleteinket.


www.sergiopizza.hu Sarang Tibor
A WebStarter csapatának sikerült tartania a vállalt határidőket, s az eredmény is olyan lett, amilyet szerettem volna – ha nem így lenne, azonnal szolgálatót váltanék. Igaz, az eredeti elképzelésem menet közben többször változott – például más képeket találtam az oldalra -, de miközben készült a honlap, folyamatosan nyomon követhettem a folyamatot. Az nem volt kérdés, hogy szükség van a saját weboldalra, ma már természetes, hogy az ember meg akarja magát mutatni az interneten is. Hogy minél többen ránk találjanak, az autómat is felmatricáztattam, ezzel külön felhívom az emberek figyelmét a honlapra, amelyen szerepe többek között az aktuális étlap, s természetesen az elérhetőségeink is.


www.martimasszazs.hu Török Márta
Tetszett az a hozzáállás, amit a WebStarter csapatánál tapasztaltam, nemcsak gyorsak, de rugalmasak is voltak. Ma már nagyon sokan az internet felé nyúlnak elsőként, ha valamilyen szolgáltatást keresnek, s egyre több helyen elérhető, napról napra többen használják, ezért volt szükségem saját honlapra. Nem szerettem volna bonyolult weboldalt, a legfontosabb szempont az volt, hogy áttekinthető legyen, de minden szükséges információt tartalmazzon. Fontos volt, hogy felhívja magára a figyelmet, hogy az érdeklődőknek ne kelljen sok időt eltölteni a böngészésével, mégis megtalálják, amire kíváncsiak. Úgy érzem, ez maximálisan sikerült.


www.kertisz.hu Szenftner György
Miután kitaláltam, mi kerüljön a weboldalra, két nap alatt felállt az új honlap, ami szerintem nagyon rövid idő. Már nagyon szükség volt rá, hiszen az utóbbi időben sikerült bővíteni, fejleszteni takarító- és ingatlankezelő cégünket, s már csak a piaci verseny miatt sem mindegy, mit mutatunk meg magunkból. Egyelőre a céginformációk és a referenciáink láthatók a honlapon, de később szeretnénk továbblépni - ehhez jó alapnak tartom a Webstartert -, és bemutatni a munkatársainkat, az általunk használt technológiát és eszközöket is.


www.capitatio.hu Bakó Lajos
A Webstarternek a gyorsasága, és nem utolsósorban az ára fogott meg, gondoltam, kipróbálom, igaz-e, amít kínál. Profi, korrekt és kreatív csapattal találkoztam. Öt nap alatt elkészült a weboldal - kész lett volna hamarabb is, de időbe telt összeszednem a szakmai anyagokat hozzá -, vagyis azt kaptam, amit vártam. Nem igaz tehát, hogy a honlapkészítésnek bonyolultnak és hosszadalmasnak kell lennie. Nekem az volt a legfontosabb, hogy a cégem jelen legyen az interneten, informatív legyen a weboldal, amit aztán később még inkább "fel lehet öltöztetni", ha úgy alakul.  



kapcsolat@webstarter.hu | 06-96/550-333 | Fax: 06-96/550-555